Hogyan tanítja az építőkocka kitartásra és szorgalomra gyermekedet?
Ugye mindannyian tudjuk, hogy a gyerekek első sorban azért játszanak, mert játszani jó és élvezetes! Mindezek mellett a játék azért is fontos a gyermeked számára, mert ösztönzi a szellemi fejlődését– anélkül, hogy ez tudatosodna benne – és a fejlődéshez szükséges szokásokat is kialakítja benne.
A játék nagyon jól megtanítja a gyerekeket arra, hogy ne adják fel könnyen, amit elkezdtek. Tudtad, hogyha ez a szokás nem rögzül, akkor a tanulás szinte elképzelhetetlen a későbbiek folyamán?
Ha a játék örömteli tevékenysége egyáltalán nem, vagy nem a megfelelő időben tanítja meg gyermekednek a kitartást, akkor az olyan, a kisdiákok számára kevésbé kellemes, esetleg fárasztó tevékenységek, mint például a házi faladat megírása, már jóval nehezebben fog menni neki.
Már kora gyermekkorban fontos megtanulni azt, hogy ritkán van olyan helyzet az életben, hogy gyorsan és könnyen, erőfeszítés, energiabefektetés nélkül elérjük, amit akarunk. Gyerekkorban a szokások még nagyon könnyen formálhatók, így azt tapasztalatot, hogy meg kell küzdenünk a céljaink eléréséért sokkal egyszerűbb már egész fiatal korban megtanulni és elfogadni.
Az építőkockákkal való játék tökéletes módszer a kitartás és a szorgalom fejlesztésére, illetve annak megtanítására, hogy gyermeked ne adja fel a próbálkozást akkor, ha nem sikerül egyből elérni, amit szeretett volna.
Az építés során gyermeked megtanulja, hogy nem kell kétségbeesnie akkor, ha valami nem sikerül elsőre: sokszor építi a tornyot, vagy más bonyolult építményeket, amelyek természetesen néha eldőlnek, ekkor jön a hatalmas sírás-rívás és duzzogás. Ez pedig egészen addig így is marad, amíg gyermeked meg nem tanulja, hogyan helyezze a különböző méretű és formájú építőelemeket egymásra úgy, hogy a torony stabilan álljon.
A gyerekeket annyira leköti az építkezés, hogy ennek kedvéért, fokozatosan megtanulják azt, hogy lehet, hogy valami elsőre nem sikerül, de hosszútávon, kitartó munkával bizony boldogulni fog. A gyerek megtanulja, hogy ne adja fel egykönnyen azt, ha nem sikerül valamit azonnal megvalósítania és ne is kezdjen valami teljesen más, könnyebb tevékenységbe, hanem térjen vissza az eredeti, nehezebb tevékenységhez, amíg meg nem oldja a helyzetet. Ennek a folyamatnak a végén jön az örömkiáltás:
Nézd, Anya! Mekkora tornyot építettem!
